Sziasztok! :)Meghoztam az első történetet.Őszintén remélem, hogy tetszeni fog nektek. :) Lehet, hogy kicsit lehangoló, de ígérem, lesznek vidámabbak is. :)) Kérlek, használjátok a vélemény-gombokat, szóljatok hozzá és, ha tetszik, iratkozzatok fel! :)) alice. ~
/zene/
"You don't know how it feels
To be outside the crowd
You don't know what it's like
To be left out"
Mióta beléptem életem első közösségébe, nincsenek barátaim.Nem számított, hogy a szüleim gyakran hurcoltak egyik suliból a másikba.Mindenhonnan kilógtam.Már-már görcsösen próbáltam beilleszkedni egyes csoportokba, klikkekbe, mindhiába.Mindenki olyan más volt, mint én.Szerintem a világon nincs még egy ilyen különc, furcsa lány.Minden bizonnyal ez az oka annak, hogy sehol nem fogadtak be.Egyáltalán nem hasonlítottam rájuk, még egy egészen picikét sem.Sosem voltam túl lányos, akár a korombeliek.Kissé fiúsan öltözködtem, nem követtem a divatot.Nem érdekelt.Anyukám kislánykoromtól kezdve azt mondogatta, hogy egyszer majd találok egy igazán jó barátot, aki elfogad annak, aki vagyok.Én természetesen elhittem neki.Mindent elhiszek mindenkinek.Ezért neveznek olyan sokan naivnak.No, meg az álmodozó címkét is szinte napi rendszerességgel rám aggatják.Amióta az eszemet tudom, állandóan álmodozom.Bármi fájdalom is ért, az elmémben kiszépítettem azt, így téve elviselhetőbbé.Magam köré építettem a kis álomvilágom, amiben minden fényévekkel jobb, mint a valóságban.Többen érdeklődtek már afelől, hogy ezt negatívumnak, avagy pozitívumnak nevezném.A válaszom rá, mindig "is-is".Hogy miért?Mert én ebben a saját világomban hihetetlenül jól érzem magam, ez a kiutam a szörnyű hétköznapokból.A kellemetlenebb része a dolognak, hogy ez olyan, akár egy szép álom az éjszaka.Alszol, így lepereg előtted minden, amire csak vágytál.Viszont van egy pont, ahol ennek az idilli jelentnek vége szakad.Ez a felébredés.Így élem én meg ezeket a merengéseket.Is-is.
Voltaképpen, előfordult már, hogy valami megmagyarázhatatlan véletlen folytán belekeveredtem egy kisebb baráti csoport életébe, de ezek nem tartottak sokáig.Mégpedig azért nem, mert megtaláltam odakerülésem okát.Ez pedig nem más, mint a kihasználás.Gyenge pontokat kerestek bennem, hogy aztán tudjanak mivel eltaszítani, romba dönteni.Az volt életem legszörnyűbb időszaka, amire nem is szívesen emlékszem vissza.Hiába kerestem támaszt, senki nem volt mellettem, hogy segítsen újra lábra állni.Miután ez kudarcba fulladt, szüleimnek sem beszéltem róla, úgy éreztem, meg tudom oldani egyedül is.Önfejűségem rövid időn belül célhoz is vezetett - csak éppen nem ahhoz, amire szükségem lett volna.Magamban kerestem a hibát, próbáltam megváltozni.Jegyeim leromlottak, a családommal megromlott a kapcsolatom, egyre kevesebbet nevettem önfeledten.Egyszóval tönkrementem.Senki nem adott nekem esélyt arra, hogy megmutassam, ki vagyok valójában.Elfordultak tőlem, amikor segítséget kértem tőlük.Nem akartak megismerni engem, csupán az alapján ítéltek, amit láttak belőlem.Egy magába zuhant, letört lányt.Hiszen ennyi voltam én, semmi több.
